Az alfa-omega vitában csak az zavar, hogy mire az ember elegendő háttértudást és befolyást szerez ahhoz, hogy a szava jelentőségteljes legyen, addigra vége is az életének. Ha maga szemfüles, akkor ebben az egy mondatban felismeri az alfa-omega vita kulcsát. Ugyanis, amennyiben érdekli önt ez a téma, köteles utánajárnia, különben labdába se rúghat a gondolkodó társai mellett. Egyre több válasz-egyre több kérdés-egyre kevesebb válasz-mégtöbb kérdés. Az élet gyönyörű. Vajon mi másért is élnénk, mint hogy ezt a kört lefussuk? Nyertes ugyan nem lesz, hiába törekszem én is. Ezzel le is zárult a vita. 
Namármost...
A legszebb az egészben - folyton beleborzongok, annyira huncut ez a lét - hogy a kettő nem létezik egymást nélkül. Pompás! Ha nem élnénk, nem tudnánk meghalni, ha nem halnánk meg, akkor az élet csak egy nagy maszlag lenne, egy lebegés, ahol aztán tényleg lehetne keresni az értelmét. Konklúzió: Örüljünk, hogy meghalunk. Áldjuk az eget, hogy létezik a halál és ne féljünk tőle. Anélkül elcseszett egy világ lenne.
Néhány nappal ezelőtt ismerkedtem meg a halállal. Az egyik ex-tanárom eltűnt egy hónapja és a napokban jelentek meg a ragacsos, fekete-lekvár, reklámfelülettől összetapadt cikkek, amelyben közölték, hogy megtalálták a testét a fagyos Dunában. Egy hihetetlenül intelligens és szeretnivaló férfiról beszélünk, nyugodjon békében.
Figyeltem magam, figyeltem, hogy torzul az arcom napról napra - mintegy képernyő, ha úgy tetszik, aminek feladata a belső folyamatokat kimutatni. - Nem vagyok az a fajta, aki uralkodik az arcán és/vagy érzésein, máskülönben honnan tudhatnám meg, hogy ki vagyok. - Torzulásom folyamán előbukkant az undor, a hiány, a magány, a sajnálat, a leggyötrőbb, legkínzóbb sajnálat - de a félelem nemigen. Pedig vártam, süteménnyel és zöld teával. De nem jött a mihaszna. Az édes, tiszta félelem. Mennyei félelemről beszélek. Hatalmas dózisokban szúrom vénámba, s találkozásom Omega úrral olyan volt, mint alkoholistának a reggeli beindító-pálinka.
Logika az egész. Rettenetesen félek a sötétben. Mielőtt mosolyra húzódnak az ajkak: kérem, a sötétben bármi történhet. Például - VIGYÁZAT, FELNŐTT TARTALOM - az ember kettesben marad magával.(Sokkoló, tudom.) Ne mondja nekem senki, hogy van ennél szörnyűbb. Bezzeg a halál, az halál, mit kell ezen magyarázni vagy találgatni. Ha már valaki találgat, majd ezt követően rettentően megijed a haláltól, az "ismeretlentől", az bizony, sajnálom, hogy lelövöm a poént, de az bizony kettesben maradt a saját gondolataival és emiatt a kínkeserves dialógus miatt reszket annyira.
Didaxis: A fejünk azért van, hogy megtöltsük. A koponya pedig azért, hogy ne engedje ki a fejünkből a tartalmat. Jajj annak, akinek rés keletkezik a koponyáján! Ne hagyja senki, hogy a feje világa hatalomra jusson.
